Ikerház

Két tigrincs és Sárkány, Borka tiszteletére.

Tigrincs és Sárkány, Ang Lee tiszteletére.

Úgy látszik, ez a nagyon klasszik parti hasalás genetikus: teljesen maguktól azonnal így kezdték a “horgászást”.

Dunapart, szíves kép.

Dunapart, szíves kép.

Végül nem temettük be őket a jókora gödörbe, ami a homokozó töltelékét szolgáltatta, pedig ők is javasolták.

Jegyezzük fel ezt a napot, július 3-át, szombatot. Reggel Borka bejelentette, hogy kidobja a cumiját. És kidobta, pedig tájékoztattuk a következményekről. Tami nemsokára követte. Tartottunk az elvonási tünetektől, de fél nap alatt ezek is elmúltak. Életük első látványos saját döntése, amit megfontoltak, és megküzdöttek érte. Szuperkölykök!

Profi szülőduma: megiszom a kávémat, aztán lenyírom a hajadat hosszabbra!

[Flash 10 is required to watch video]

Szimbolikus határpontnak tekintettem mindig is, ha megtanulnak hintázni - biztos azért, mert talán ez tűnik a legvégtelenebb feladatnak. Na, most már tudják hajtani magukat. Ez is pipa.

A betörők elvitték a legfontosabb dolgokat: a nyalókáinkat, anya gyöngyeit, nagyi szemüvegét és apa… apának mi a legfontosabb dolga? hát a telefonja! Tami
Pizsamamodellek a fotózás szünetében fáradtan cumiznak.